Sülysáp Sportkör

Döcögős bajnoki rajt után a megyei kupában kiütöttük Tápiógyörgyét

Ahogy arról korábban már hírt adtunk, a Sülysápi SE felnőtt labdarúgó csapata a megyei II. osztályú bajnokság aranyérme után idén ősszel a megyei I. osztályban folytatja.
A rajt rendkívül rosszul sikerült.

 
A bajnokság kezdete előtt a Magyar Kupa megyei selejtezőjében Nagykátán lépett pályára együttesünk és sajnos a nagykátaiak lefociztak minket a pályáról, 8:1-es vereség lett a vége, így gyorsan búcsúztunk a kupasorozattól.
Az első bajnoki mérkőzésre Maglódon került sor, ahol csapatunk már 2:0-ra vezetett, mégis sikerült 4:2-re elveszíteni a mérkőzést. Következő héten Százhalombattán fogadtuk a Dózsa György úti pályán. Ismét kikaptunk, 1:2 lett a vége. A bajnoki sorozatban újra Nagykátára látogattunk. A Kupában elszenvedett 8:1-es vereség után nem sok jóra számíthattunk. Csapatunk azonban most egészen más játékerőt mutatott és bár kikapott, de szégenkezni nem volt okuk a fiúknak. Egy 11-esből kapott góllal 1:0-ra nyert Nagykáta. 
A negyedik fordulóban a listavezető Dabas-Gyónt fogadta a csapat. Ezen a mérkőzésen az eredményt látva (0:4) kiütközött a különbség... Négy fordulót követően tehát pont nélkül az utolsó előtti helyen állunk.

Az eredményesnek nem nevezhető bajnoki rajtot követően a Pest megyei kupában Tápiógyörgyére látogatott a csapat, ahol végre kijött a lépés, jól ment a játék, csapatunk továbbjutott. Az eredmény is megnyugtató és bizakodásra okot adó: Tápiógyörgy - Sülysápi SE 0:5.

Reméljük, hogy ez a győzelem lendületet ad a csapatnak mind a bajnokságban, mind a Pest megyei Kupa további mérkőzéseire!
-