Sülysáp Sportkör

Kisorsolták a labdarúgó Magyar Kupa Pest megyei párosításait

Hétfő délután, azaz 2017.07.24.-én az MLSZ Pest Megyei Igazgatóság telephelyén a versenyiroda kisorsolta a Magyar Kupa Pest megyei ága 1. és 2. fordulójának párosításait. Az első két forduló kihúzásánál figyelembe vették a területi elveket, de a sorozat párosításai vaksorsolás útján, kiemelés nélkül kerültek kialakításra.
A Magyar Kupa Pest megyei ágának mezőnyében az Újlengyel DSE (amely klub ugyan a nevezési lapon nem jelezte indulási szándékát, ám a nevezési díjat határidőre befizette) nevezését jóváhagyta az MLSZ PMI Versenyirodája, míg a Tura VSK felnőttcsapatának megszűnésével értelemszerűen a kupaszereplést sem vállal(hat)ta. Mindezekből következően, bár az indulók összetétele némileg megváltozott, a mezőnyt továbbra is 39 csapat alkotja, azaz az első körben 14 együttes lép pályára, hogy utána kialakulhasson a legjobb megyei 32 mezőnye.
A Magyar Kupa Pest megyei ága 1. fordulójának (augusztus 6., vasárnap, 17:00) párosításai: Iklad KFC – Gödöllői SK; UFC Gyömrő – Nagykőrösi Kinizsi FC; Kóka KSK – Maglódi TC; Újlengyel DSE – Szigetszentmiklós; Tököl VSE – Százhalombattai LK; Pilisszentiváni SE – Viadukt SE-Biatorbágy; Dunabogdányi SE – Törökbálinti TC.
Az igazgatóság versenyirodája – lévén az 1. és a 2. forduló között mindössze három nap telik majd csak el – egyúttal a Magyar Kupa Pest megyei ága 2. fordulójának (a 16 közé jutásért) párosításait is kisorsolta. Azoknál a 2. fordulós párosításoknál, ahol az egyik fél selejtezőt játszik az 1. fordulóban, előfordulhat, hogy változik a pályaválasztó kiléte, hiszen a sorozat versenykiírása értelmében amennyiben a két csapat között bajnoki osztálykülönbség van, akkor az alacsonyabb osztályú csapat a pályaválasztó.
A Magyar Kupa Pest megyei ága 2. fordulójának (augusztus 9., szerda, 17:30) párosításai: Veresegyház VSK – Iklad/Gödöllői SK; Valkó KSK – Verőce SE; Gödöllői Egyetemi AC – Erdőkertesi SE; Kisnémedi MSE – VSE Dunakeszi; Duna-Tisza Aszfalt-Törtel – Gyömrő/Nagykőrös; Tápiószecső FC – Kóka/Maglód; Tápiószele SE – Pilisi LK-Legenda Sport; Nagykáta SE – Sülysápi SE; Üllő SE – Újlengyel/Szigetszentmiklós; Inárcs VSE – Tököl/Százhalombatta; Dabas-Gyón FC – Taksony SE; Szigethalom SC – FÉMALK-Dunavarsány; Budakalászi MSE – Pilisszentiván/Biatorbágy; Piliscsaba SE – Dunabogdány/Törökbálint; Pomáz-ICO SE – Szentendre VSE; Perbál SC – Pátyi SE.

Csapatunk tehát az első fordulóban nem lép pályára, azonban a második fordulóban, augusztus 9.-én egy várhatóan nehéz meccs vár a fiúkra a Nagykáta SE otthonában.
-